Az Állami Közép Ipartanoda és a Technológiai Iparmúzeum párhuzamos fejlődésével adva volt a lehetőség a két intézmény közös fejlesztésére. Trefort a múzeumot és az ipartanodát szerves kapcsolatba hozta. A Közép Ipartanoda igazgatóját, Hegedűs Károlyt bízta meg a múzeum vezetésével és főfelügyeletével főigazgatói minőségben.
Hegedűs Károly
A tanárok részt vettek a múzeum mindennapi életének munkájában, irányításában és vezetésében. A későbbiekben a műhelyek, rajztermek, felszerelések közösek voltak. A technológia elnevezés annyira elterjedt volt, hogy az iskola neve helyett is gyakorta ezt használták. Az összefonódásnak olyan mély gyökerei voltak, hogy a „Technológiai” kifejezést az Idegen szavak és kifejezések szótára a régi „felsőfokú ipariskola”-ként is említi. Az elért eredmények nemcsak a határokon belül voltak jelentősek, hanem külföldön is megbecsülésnek örvendett a „Technológia” név.
Természetes igény volt, hogy a két intézményt közös épületbe telepítsék, melyre a Nagykörúton, a Népszínház épülete mögött, a tűzőrségi laktanya dísztelen fakerítései és fészerei helyén nyílt lehetőség.
Hauszmann Alajos
Az iskola és a múzeum új épületének megtervezésére Hauszmann Alajos műegyetemi tanár kapott megbízást 1885-ben. Hauszmann akkor már ismert építész volt, jelentős megbízásokkal háta mögött.
A M. K. Állami Ipartanoda eredeti tervrajza
A két évig tartó építkezést 1887-ben kezdték el Monaszterly Szilárd építész vezetésével és Fekete Elek építőmester irányításával. A költségvetés szerint az épület felépítésére és berendezésére 525 ezer forint volt előirányozva, mely összeget a képviselőház pénzügyi bizottsága 350 ezer forintra szállított le. A kivitelezés során az iparosmesterek versenyre keltek, hogy melyikük állítja elő szebben és olcsóbban az építéshez szükséges tárgyakat. Ezen áldozatkészséggel a rendelkezésre álló összegből két év alatt nemcsak az épület, de a belső helyiségek berendezésének, a gáz- és vízvezetéknek, a laboratóriumoknak, a parknak, sőt a járda felének a kivitelezése is megvalósulhatott.
A Blaha Lujza tér és a Népszínház utca sarkán álló épületegyüttes a XX. század fordulóján
Az átköltözés és berendezések után az épületegyüttes felavatását 1889. szeptember 15-én a 11. tanév megnyitásával egybekapcsolva tartották. A megnyitó után néhány órára a nagyközönség számára is lehetővé tették az épületegyüttes megtekintését.
Az iparmúzeumot íves épületrész kötötte össze az ipartanodával, mely a Népszínház utcai főépületből, a Csokonai utcai műhelyből, valamint a tágas udvaron elhelyezett gép- és kazánházból és a gépszínből állt. A kétemeletes főépület alagsorában a vegyészeti laboratórium egy része, a „fémvasipari” és faipari laboratóriumok, szolgálati lakások és raktárak települtek. A földszinten az intézeti könyvtár és a vegyészeti laboratórium, az első emeleten az irodai helyiségek, a másodikon a természettani szertár és laboratórium került telepítésre. Az épületben három nagy 160 fő befogadására alkalmas előadóterem, három kisebb tanterem, tizenkét rajzterem szolgálta a tanítást, míg a rendes és rendkívüli tanárok elhelyezésére – nagyrészt a szertárakkal egybeépült – tanári szobák szolgáltak.
A M. K. Ipariskola Népszínház utcai szárnya
Az egyemeletes műhelyépület földszintje a gépészeti és a kovácsműhely, valamint az anyagraktár, míg az első emelete a fém-, vasipari és a faipari műhely elhelyezését biztosította. Az udvaron került elhelyezésre a gép- és kazánház egy húsz lóerős gőzgéppel és harminc méter magas kéménnyel. A földszintes kazán- és gépház tágas mellékhelyisége a gépszín, melyben a kazánfűtők és gépkezelők képzése céljából fűthető lokomobilt és cséplőgépet állítottak fel. Az épületek összes helyiségét gázvilágítással szerelték fel
Az Ipariskola műhelycsarnoka
Az új otthonban közös igazgatással a két intézet sikeresen oldotta meg feladatait: a múzeum gyarapodó gyűjteménye szerves részévé vált az oktatásnak, az ipariskola tanárai bekapcsolódtak az iparmúzeum tevékenységébe. Az intézmény megújult tartalommal az 1891/92. tanévtől hivatalosan is Magyar Királyi Állami Ipariskolaként tevékenykedett.
Az Ipariskola vegyészeti szertára
A Technológia könyvtárában felerészben új, felerészben az előző években kiadott szakkönyvek és műszaki rajzok között válogathatott a látogató, tanulmányozhatta korának érdeklődő iparosa a munkagépeket, a motorokat és szerszámokat, valamint az építészeti és a lakberendezési iparcikkeket. A könyvtár olvasóinak és kölcsönzőinek fele asztalos, lakatos, műhelyvezető iparos ember volt, másik részét értelmiségiek, mérnökök, tanárok, hivatalnokok tették ki. Gyakori látogatói között volt Bánki Donát is.
A tanári testület létszáma bővült, és a végzett tanulók elhelyezkedésénél is segítettek. 1898 júniusában helyszűke miatt az építészeti szakosztály kivált az intézetből (előbb egy bérházba, majd a Thököly u. 74. alatti épületbe költözött), és önálló intézményként végezte tevékenységét.
A tantervmódosítás és a szervezeti szabályzat változtatását követően az iskola a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola címet kapta. Az átszervezés után a felső ipariskola további fejlődése hosszú évekig töretlen volt. Még a mindinkább feszítő helyszűkén is igyekeztek segíteni. A Csokonai utcai épületszárnyon végeztek műhelyátépítést és bővítést.
A harmincadik tanévről kiadott értesítő szerint 1532-en szereztek képesítést. A létszámnövekedés miatt 1912-ben szükségessé vált a vegyészeti szakosztály kiválása, önálló elhelyezése. Először a Vas utca 19. szám alatti kétemeletes bérházba költöztek, majd a későbbiekben a Thököly úti épület nyújtott otthont az ország legnagyobb középfokú vegyészeti szakiskolájának, melyet Petrik Lajosról, a felső ipariskola egykori tanáráról neveztek el.
A Felső Ipariskola előadóterme
Az 1907. április 30-ai miniszteri rendelettel megszüntették a főigazgatói hatáskört, és teljes önállóságot biztosítottak az akkor már több, mint 30 ezer tárgyat tartalmazó Iparmúzeumnak. Igazgatójává Gaul Károlyt nevezték ki, aki 24 évig az iskola tanára volt.
1914. és 1916. közötti háborús események következményeként az intézet gépészeti műhelyei bekapcsolódtak a hadiszolgálatba, s a hadsereg számára lövedéket gyártottak, a fémipari műhelyben művégtagok készültek a háborúban megcsonkultak számára.
Az 1938. évi XIII. törvénycikk létrehozta az új típusú ipari középiskolát. Az elképzelés szerint a tanulók négy évig tartó elméleti és gyakorlati tanulmányok után érettségi vizsgát tesznek, és a végzettségüknek megfelelő, szakma szerinti felsőoktatási intézményben folytathatják a tanulmányaikat. Mielőtt a terv megvalósulhatott volna, a világégés, a II. világháború szörnyű pusztításai rengették meg az országot.
A háborút követően az Iparmúzeumot összevonták több kísérleti és anyagvizsgáló intézettel, s a Magyar Királyi Technológia és Anyagvizsgáló Intézet megszűnését követően a Könnyű- és Nehézipari Minőségellenőrző Intézetet helyezték el a Nagykörúti épületrészben. Ennek jogutódjaként működött a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet.
Az Iparmúzeum fennmaradt könyvtára, a Technológiai Könyvtár előbb Országos Műszaki Könyvtár néven egyesült a Műszaki Dokumentációs Központtal, majd 1958-ban új helyére, a Múzeum utcába költözött, mint Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár.
A 13970/1947. Kormányrendelet hangsúlyozta az érettségi vizsga szükségességét, majd az erre épülő továbbtanulási lehetőséget. A képzettség elnevezése „Műszaki középiskolát végzett technikus” lett. A Kormány 12/1962. rendelete létrehozta a felsőfokú technikumokat. A Felsőfokú Gépipari Technikum minőségi változást jelentett az intézet életében: a 83 évig tartó középfokú szakemberképzésről ekkor kezdődött az áttérés a műszaki felsőoktatásra.
Dr. Gáti József