A kiegyezést követően a technika gyors fejlődése következtében az ipari eszközök egyre bonyolultabbá váltak. A szakmai alapképzés elősegítésére a budapesti órás ipartestület önálló órás tanonciskola létrehozását kezdeményezte. Az alakuló értekezletre 1892. november 12-én került sor, és az első évfolyamon a képzés még ugyanebben az esztendőben megindult. A hároméves képzési idejű tanonciskolák mellett hiányzott az iskolarendszerből a középfokú szakoktatás.
Húsz évvel az Állami Közép Ipartanoda alapítását követően1898-ban létesült a Magyar Királyi Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskola, melynek célja „az órás- és mechanikai ipar számára szakképzett munkások, segédek, önálló iparosok számát növelni, s ezáltal a hazai órás- és mechanikai ipart fejleszteni, különösen pedig annak korszerűvé tételéhez szükséges szakképzettséget terjeszteni”. Az intézmény a Kereskedelemügyi Minisztérium fennhatósága alatt működött. Felügyelő bizottság segítette a tantestület munkáját, melynek tagjai a Minisztérium, a Budapesti Órás Ipartestület, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Budapest Székesfőváros Tanácsa megbízásából kerültek a bizottságba.
A szakiskola Budapesten, Józsefvárosban, a Kisfaludy u. 26. szám alatt kezdte meg működését egy bérházban. Első igazgatója Szegedi Árpád okl. gépészmérnök volt, aki számtant, mértant és szerkezettant tanított. A műhelyeket a környező bérházakban rendezték be, minden tanulónak külön munkaasztala volt 200 különféle szerszámmal ellátva.
Az első évfolyamra 20 tanulót – 18 magyar és 2 német anyanyelvűt – vettek fel az akkori Magyarország egész területéről, akik közül 16 fő végezte el az első tanévet sikeresen. Az elméleti és közismereti tárgyak oktatása mellett igen fontos volt a gyakorlati képzés: eleinte reszelési, esztergálási, majd kovácsolási munkákat végeztek, később mintadarabokat készítettek.
A Kisfaludy utcában az elhelyezés nagyon szűkös volt, ezért a Kereskedelemügyi Minisztérium és Budapest Székesfőváros 1901-ben – Pártos Gyula építőművész terve alapján – építtetett új iskolát a Tavaszmező utca 15. szám alatt.
Az Állami Mechanikai és Órásipari szakiskola épülete
A korabeli évkönyv leírása eszerint: „Az Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskola az 1900–1901. évben épült Budapesten a Szűz utca és a Tavaszmező utca sarkán, főhomlokzattal és bejárattal a Tavaszmező utca felé. Homlokzata nyers tégla építmény, magyaros jellegű terakotta és velencei üvegmozaik díszítéssel”. Az épület kétemeletes, alápincézett, impozáns, szecessziós elemeket tartalmaz, eklektikus stílusú. Főhomlokzatán, a szépívű üvegmozaikban szecessziós betűkkel írva ma ez a felirat olvasható: „M. K. Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskola”.
A Szakiskola restaurált homlokzatának részlete napjainkban
A közelmúlt restaurálási munkáinál a kapubejárat terrakotta díszítéséből előkerült az üvegmozaik mintasablonja, mely 1901-ben Róth Miksa üvegművész műhelyében készült. Az épület díszítésében dominál az első emeleti ablaksor alatti nagyméretű, színes velencei üvegmozaik sor.
A második tanévben új tanárok jöttek az intézethez, többek között Straub Sándor, a Technológiai Iparmúzeum korábbi tanára, Sajóhelyi Béla középiskolai tanár, majd később Karlovitz László gépészmérnök, Rákosi Tibor felső kereskedelmi iskolai tanár, Hídvéghy Kálmán gépészmérnök, ifj. Babos Sándor szaktanár (aki az iskola diákja volt), Tóry Gergely gépészmérnök, Tschida Ferenc órás. Már az 1899/1900-as tanévben elektrotechnikát oktattak az iskolában, és 1905-től bevezették az ipari költségvetést is új tantárgyként.
Az első világháború kitörése véget vetett az iskola addig töretlen fejlődésének. Több tanár és felsőbb osztályos diák katonai szolgálatra vonult be. Az iskola anyagi ellátottsága az ország háborús kiadásai miatt megcsappant. Az Országos Hadigondozó Hivatal és a Kereskedelemügyi Minisztérium kezdeményezésére az 1916/1917-es tanévben létrehozták a Magyar Királyi Állami Orvosi Műszeripari Szakiskolát, melynek ideiglenesen a Mechanikai és Órásipari Szakiskola adott otthont.
Az 1920/1921-es tanévben megváltozott az iskola neve: Magyar Királyi Állami Mechanikai és Elektromosipari Szakiskola lett, ezzel is kifejezve az egyre erősödő elektrotechnikai irányultságot. Így vált az első intézménnyé Magyarországon, mely nevében is megjelenik az „elektromos” szó. Az addigi mechanikai szakosztály mellett elektromosipari szakosztályt hoztak létre. Az új szakon az oktatás a Műegyetemtől, az Iparmúzeumtól kapott, korszerű használaton kívüli gépekkel és eszközökkel indult meg.
A Szakiskola elektromos és kapcsológyakorlatok munkaterme
Az 1924/1925-ös tanévben az addigi 4 éves képzést 3 évesre csökkentették. A gyakorlat azonban bebizonyította, hogy ez helytelen döntés volt, mert a végzett hallgatóktól a szakma olyan kiterjedt elméleti és gyakorlati ismereteket követelt meg, amit nem lehetett elsajátítani a hároméves képzés alatt. Az 1927/1928-as tanévtől kezdődően az iskola elektrotechnikai felső tagozattal bővült, melynek célja azonos volt a felső ipariskolákéval, vagyis műszaki tisztviselőket, technikusokat, művezetőket és mestereket képzett.
1933-tól egyesítették a mechanikai és elektromosipari szakosztályt, a felső tagozat képzési idejét 2 évre emelték. Az időben Magyarországon ez a 3+2 éves szakoktatási rendszer egyedülálló volt. E rendelkezéssel a felső tagozat jogilag felső ipariskolává vált. Az 1920–1930-as években számos tanfolyamot szerveztek az iskolában. A villamos irányultságú tanfolyamokat az ipari miniszter, a mozigépész és mozi üzemvezetői tanfolyamokat a belügyminiszter ellenőrizte.
Az iskola épületét Pártos Gyula 1900-ban 100 tanulóra tervezte. A hallgatói létszám az 1930-as évek közepére már jóval meghaladta a 200 főt, az épület szűknek bizonyult. 1914-ben megkezdték az iskola bővítését a főhatóság által rendelkezésére bocsátott szomszédos telken, de a háború kitörése miatt az építkezés csak az alapozásig jutott. Az 1936–1938-as években ipari nagyvállalatok áldozatos támogatásával folytatták a beruházást, a Tavaszmező utcai oldalon az iskola új épületszárnnyal bővült. Az épületrész háromemeletes, itt van az ún. moziterem és a bagolyvár. Újabb építkezésre 1940-ben került sor, amikor vetítőkamrát és tekercselő helyiséget építettek. A nagy hallgatói létszámnak így is szűkösnek bizonyult, ezért az 1940-es évektől kezdődően a Zrínyi Miklós Gimnázium földszintjén bérelt néhány helyiséget az iskola.
Az 1930-as évek végére egyre hangsúlyosabbá vált a képzésben a híradástechnika, ezért a Magyar Királyi Belügyminisztérium kezdeményezésére az 1940/1941-es tanévben az intézményen belül új részleg, a Magyar Királyi Rendőrségi Rádióműszerész Szakiskola jött létre. A végbizonyítvány ipari képesítést nem nyújtott, csak rendőrségi műszaki állásokra jogosított. Ez a szakiskola 1945-ig működött az intézményben.
1941/1942-es tanévben megnyílt az anyaintézmény falai között a Villamosipari Középiskola. mely Kandó Kálmán nevét vette fel. Az 1945/1946-os tanévet Magyar Állami Kandó Kálmán Műszaki Középiskola néven kezdte meg az intézmény. Az iskola 1950. szeptember 1-jétől technikumként működött, mint szakosított középiskola, híradásipari és finommechanikai tagozatokkal. Neve Kandó Kálmán Híradás- és Műszeripari Technikum lett, feladata az ipari üzemek számára híradásipari, optikai és műszerészipari technikusok képzése.
Dr. Gáti József